Egyfőtartós futódaruk

Átlagos esetben a leggazdaságosabb elrendezés az egyfőtartós futódaru.

A teherbírás és a fesztáv növelésével a főtartó keresztmetszete és önsúlya növekszik, ezáltal erősebb pályatartó beépítése szükséges és csökken a daru lehetséges emelési magassága. A baloldali ábrán látható, hogy mely teherbírás és fesztáv tartományban válik gazdaságtalanná az egyfőtartós és lesz kifizetődőbb a kétfőtartós futódaru.

A futódaruk általában az épület két oldalán, az épület tartóoszlopain kialakított konzolokon vagy a darupálya megtartására szolgáló oszlopokon rögzített darupályán futnak. Ezt az elrendezést felülfutós darunak nevezzük (jelölése: EL).

A darupályán haladó keréktám és a főtartó kapcsolódása szerint megkülönböztetjük a „felső csatlakozású” (EL-A), az „alsó csatlakozású” (EL-B) és a „ráültetett” (EL-C) kialakítást. Az elrendezés megválasztása segít rugalmasan alkalmazkodni a daruzott térrel szemben támasztott követelményekhez illetve az épület lehetőségeihez.

	Az EL-A konstrukció előnye a sínkoronaszint és a daru legfelső pontja közötti kis szerkezeti magasság, ami a darupálya és a tetőszerkezet kis távolsága esetén nyújt megoldást nagyobb teherbírású daru beépítésére.
	Az EL-B konstrukció előnye a daru kis szerkezeti magassága mellett a horog szélsőállások lehető legjobb kihasználása.
	Az EL-C elrendezés lehetővé teszi alacsony darupályaszint és nagy belmagasság mellett a lehető legnagyobb emelési magasság megvalósítását (pl.: emelt főtartós EL-CM típus).

Ha a darupályát közvetlenül az épület födémgerendáihoz rögzítjük, akkor függő vagy alulfutó daruról (EH) beszélünk. Függődarukkal az épület teljes szélessége bedaruzható, sőt lehetőség van konzolos kialakításra is, amivel a szomszédos hajóban történő emelés is megvalósítható.

Nagyobb teherbírás és fesztáv esetén a daruról a födémre jutó terhelés felvétele irreálisan nagy költséggel oldható csak meg, ezért ez a konstrukció csak a fenti ábra szerinti tartományban gazdaságos.

Katalógus

• katalógus letöltése Egyfőtartós futódaruk PDF